Verseim, balesetem, és amit szeretnék...


Verseim 2015


ÚGY DÖNTÖTTEM, HOGY KÖZZÉ TESZEM A VERSEIMET. RÉGIEKET, ÚJAKAT EGYARÁNT... VERSEIM LEGNAGYOBB RÉSZE 1-2 KIVÉTELÉVEL EGY KÉPZELETBELI ESEMÉNYEN (vagy képzeletbeli személyhez szól) ALAPSZIK
Továbbá...
"Kérlek, ha megtetszik egy vers, és elviszed, írd alá a nevemet..."


JÓ BARÁT

Mikor a lelkedet gondok súlya nyomja,
És nincs, ki tereljen az igaz útra.
Mindig melletted állok,
Mert erre valók a barátok.

Ha a világ is hátat fordít neked,
Mert valaki teljesen elvette az eszed,
Ott leszek, és fogom majd a kezed,
Mert akkor is a barátod leszek.

Meghallgatlak, mert értem lelked szavát,
És védelek, mint királynőt a dolgos hangyák.
Mert arra való az igaz jó barát,
Hogy felállítson, ha valaki porig aláz.

És amikor úgy érzed, nem szeret senki,
Akkor is melletted akarok lenni.
Mondani akarom, hogy ne sajnáld magadat,
Állj talpra, mert igen is, jó ember vagy.

Ne fájjon annyira az életed,
Mert a bajban is ott leszek melletted.
Ha nevetsz, ha sírsz, melletted állok,
Hiszen erre valók a jó barátok.

VÉGET ÉRT BARÁTSÁG

A vihar előtt elmélyül a csend,
Fent dörög, és kissé szeles itt lent.
Szürke, és fátyolos az égbolt,
Mikor simán ment, az nagyon rég volt.

Miért lett neked mindez átok?
Mond meg, miért lettünk mi barátok?
Egynéhány évig tartott csak az egész,
És mennyi csatát megvívtunk ezért.

Levertük a hamis láncokat,
Barátságunk lett így az áldozat.
Már nem vagyok más a szemedben,
Csak egy lélektelen kisember.

Sose tudnék úgy rád gondolni,
Mint, aki a lelki világom akarja rombolni.
Egy világ tört bennem akkor össze,
Mikor a barátságunkat csaltad tőrbe.

Kívánom, hogy ejtsen benned valaki olyan sebet,
Hogy érezd, Isten téged nem is szeret.
Csak azért, hogy ne legyen neked se könnyebb,
Tudd meg, piszkosul nagy űr lett bennem.

ÉBREDÉS

A hótakaró, mint hűs lepel terült felette,
De álmában is tudta, ő a tavasz hírnöke.
Fehér szoknyában kibújt ágyából,
Mert a tavasz felkeltette álmából.

Mélyet szippant a friss levegőbe,
És tudja, ígéretes az ő élete.
Kiterjeszti zsenge szirmait,
És üdvözli a szomszédjait.

Mindegyik egy fehér csoda,
És az illatját mind csak úgy ontja.
A tavaszi szél szirmain muzsikál,
Édes illatától, a tél is tovaszáll.

A zsenge fű lágyan öleli őt,
Köré finom bársonytakarót szőtt.
Magába szívja a nap meleg sugarát.
Nem bánja, hogy megtörték az ő álmát.

Ő egy törékeny varázsló,
Aki ámulatba ejti az egész világot.
Tudja, hogy nem értelmetlen az ő élete,
Mert ő a tavasz első hírnöke.

EGYSZER VÉGET ÉR

Már a nap sem kúszik derűsen fel az égre,
Már én is keserűn nézek fel az égre.
Nem ontja sugarát forrón, mint régen,
Nem játszanak már a gyerekek odakinn a réten.

A hold is csak halványan pislákol,
A fény rajta szomorúan viháncol.
Már a csillagok se úgy ragyognak,
A fáradtnak utat nem mutatnak.

A fáknak ágai is korhadtak,
A madaraknak otthont rég nem adnak.
Törzsüket a hideg téli szél marja,
Benne a szu, a petéit rakja.

A fű is teljesen besárgult már,
Nem jár benne már a bogár.
A föld is hideg, ráncos régen,
Mint a hold, odafenn az égen.

Minden mi él, elmúlik és vége lesz,
De hidd, hogy lent, nyugalomra lelsz.
Mi visszük romlásba a világunk,
Pedig az Úr nem azért teremtette,
Hogy ez legyen a halálunk.

HAMIS GONDOLATOK

A fény is halványan pislákol már,
Messze van a tikkasztó nyár.
Mikor együtt fürödtünk a hűsítő habokban,
Utána pedig pőre tested, bezártam a karomba.

Messze van a tavalyi nyár,
Nem is volt igaz talán.
Mikor fürödtünk a nap tengerében,
Testünkön a víz csillogott ezer fényben.

Csodás látvány volt a naplemente,
Ahogy a tikkasztó hőséget eltemette.
Értetlen szemek néznek a félhomályban,
- Érzik a boldogságom, -
Pedig nincsen kezem, nincsen lábam.

Mikor együtt fürödtünk a hűsítő habokban,
Boldogok voltunk, a meleg nyári napokban.
Azután beköszöntött a sokszínű ősz,
És minden darabokra tört.

Mind ez igaz, vagy csupán egy álom,
Teszek is valamit, vagy csak a boldogságot várom?
Minden emberben motoszkál az a gondolat,
Ha másképp történt volna, vajon most hol tarthat.

IGAZI KÖLTŐ

Igazi költő az, aki szavakkal fest képeket,
Én ilyen költő, soha nem leszek.
Olyan, ki tollával mélyre hatol,
Ki szívekbe életet rajzol.

Ha kell, felveszi a fegyvert és harcol,
Lelkedbe betűivel, szavakat karcol.
Fogja kezed, betűi vezetnek,
Ha ügyesen használod, vezetőid lehetnek.

Az igazi költő, szavaival fest életet,
Tolla hegyében hallod a lépteket.
Egyszerű szavai átölelnek téged,
És, ha átöleltek, többet nem kell félned.

Szívedbe mar, a lelkedhez szól,
Pedig a kezében nincs más, csak egy toll.
Küzd, hogy a szívedbe rajzolt képeket,
Úgy lásd, mint magát az életet.

Az igazi költő nem mond semmit,
Mégis észrevétlen, alázatra tanít.
Fegyver nélkül megvívja a harcot,
Segít, hogy meglásd a valódi arcod.

KÉPES VAGY RÁ

Mikor édesanyád méhében megfogantál,
Az életről, még semmit nem tudhattál.
Nem te döntöttél arról, hogy megszüless,
Csak a szüleid élete volt nélküled üres.

De, ha már erre a világra születtél,
Élj úgy, hogy az lehess, ami szeretnél.
Ne félj hibázni, mert próbálkozni kell,
Hisz az nem jut előbbre, aki tenni nem mer.

Embernek születtünk, emberként élünk,
Így természetes, hogy a kudarctól mindig félünk.
Azt viszont sose szabad elfelejteni,
Hogy az nem lehet nagy, aki magáért nem akar tenni.

Élni akarsz, hát ne úgy élj, ahogy születtél,
Mert akkor az életről, nem te döntöttél.
Tenned kell azért, hogy élhető legyen a léted,
Akkor is tenni kell, ha az életet nem kérted.


Mindened meg van, amiből kihozhatod a legjobbat,
És nem más, csak te vagy, aki irányítja sorsodat.
A sok kudarc, az csak megerősíti jellemed,
Képes vagy rá! Hát tedd jobbá, ajándékba kapott életed.

MÁS VAGYOK

Megfogantam édesanyám méhében,
Hogy megszülessek, soha nem kértem.
Ma már tudom, életem más, mint másé,
És tudom milyen, amit egy fogyatékos átél.

Így születni, vagy szerzetten azzá lenni,
Ezt adta az élet, ez ellen nincs mit tenni.
Kérlek, ne nézz úgy rám, mintha ártanék neked,
Nem mondod, de mindent elárul szemed.

Ugyanúgy piros a vérem, mint a tiéd,
Nekem is fáj, ha valaki igazságtalanul ítél.
Csak élni akarok itt, ezen a földön,
Akkor is, ha számomra kevés itt az öröm.

Nem adatik meg, hogy épként kezeljenek,
Nem jó az, mikor szánakozva engem néznek.
Ezen a helyen élek. Ember is vagyok,
A sérelem, bennem mély nyomot hagyott.

Talpon maradok, akárhogy is lesz,
Gondolatod engem bárhova is tesz.
Hidd el, szép nekem így is az élet,
Csak ne nézz engem szánakozva kérlek.

NAGY JÁTÉKOS

Megtette, pedig nem szerette,
Csak jó volt, hogy valaki volt mellette.
Nem kellett volna arra fecsérelnie ölét,
Hogy olyannak adja ártatlanságát, aki sötét.

Kilépve az életbe, szüzességét sokáig őrizte,
Hamvas barázdáját, pedig nagyon féltette.
Mégse állt ellen a csábító szép szavaknak,
És odadobta magát, egy nagy játékosnak.

Pár napig a fellegekben járt,
Nagyon szerencsésnek érezte magát.
Egyáltalán nem volt az esete a fiú,
De azt hitte, a nyomorból ez a szerelem a kiút.

Azért most ismét mindent megadna,
Ha nem dőlt volna be a szép szavaknak.
Utálja magát, mert előbbre akart jutni,
És egy nagy játékos karjába sikerült futni.

A fiú már másnak csapja a szelet,
A lány pedig most nagyon szenved.
Megtanulta egy életre a leckét.
Egy nagy játékosnak, soha ne adja oda a testét.

NE SAJNÁLJ

Ne sajnálj, nem erre vágyom.
Mindig ez ül a szemekben, én ezt látom.
Te azt a kevés kivételt erősítsd,
Aki a valósággal szembesít.

Ne sajnálj, mert azzal már torkig vagyok,
Ne adj csak úgy, nekem nem kell vagyon.
Adj esélyt és megmutatom,
Nekem is van itt a keresni valóm.

Ne sajnálj, mert mindent megteszek,
Hogy ne sajnáljanak az emberek.
Az az ember méltó sajnálatra csak,
Aki megbecsülést soha senkitől nem kap.

Minél több emberrel teszel jót,
Becsületeden annál kevésbé esik folt.
Becsülettel, kitartással bármit elérhetsz,
És bárkinek a szemébe büszkén belenézhetsz.

Ne sajnálj, mert nem vagyok az, akit sajnálni kell,
Hisz minden reggel reménnyel kelek fel.
Harcolok, és nap nap után keményen küzdök,
Mert a tegnapi énem mindig le kell győznöm.

TÜKÖRKÉP

Ő tükre, te tükröd, én tükröm,
Van e igazság a földön?
Látod e valós arcát azoknak,
Akik veled szembe nézve hazudnak.

Látod e valós arcukat az álnokoknak,
Akik a hátad mögött acsarkodnak.
Látod e lelkükben azt a förtelmes mocsarat,
Ami a mélybe szippantja a másikat.

Te is csak azt látod, ami előtted áll,
Hisz az emberek lelkébe senki se lát.
Te is csak azt tudod visszaadni,
Amit szép ruhába bujtatva akarnak megmutatni.

Görbe tükröt nem festhetsz senkiről,
Mert aki nem bírja az igazat, rögtön összetör.
Apró darabokban mutatod arcát a világnak,
De a darabokban meglátják majd a hibákat.

Gyalogok, vezérek, barátok, vagy rokonok,
A tükörképben nem látszanak a lelki pofonok.
Azt láthatod csak, ami előtted áll,
Mert a lélekbe bele, senki nem lát.

VALÓSÁG

Elmélkedem,
Pedig nagy gondolkodó nem vagyok,
Gondolkodom és semmi ujjra nem jutok.
Van egy világ, miben élünk,
És ez a világ veszélyezteti létünk.

Ebben a világban drágul minden,
Szerintem itt már boldog ember nincsen.
Vagy, ha mégis, csak álltatja magát,
S egy idő múlva, bánni fogja szavát.

Fúrják egymást az emberek,
Ettől jobb pedig, senkinek nem lehet.
Te, én, Ők. Azt mikor mondhatjuk,
Hogy ott, ahol élünk, boldogok vagyunk.

Ne érts félre, nem csak magamról beszélek,
Így vélekednek a kispénzű emberek.
Én is az vagyok, ezt nem tagadtam,
Bár tollam hiába sír, előrébb nem jutottam.

E világon szerintem már nincs olyan hely,
Ahol a nap is boldogan kel fel.
Ahol azt mondja az ember:
Köszönöm Istenem, hogy erre a helyre születtem.

ÉRDEK NÉLKÜLI SZERETET

Testvérség, barátok, rokonok,V
Vigyázzátok szavaim, mit nektek mondok.
Minden érdek nélkül szeretlek titeket,
Nekem is nagyon fáj, ha megsebzik szívetek.

Éppen ezért kimondom nyíltan, amit gondolok,
És nem titokban magamban tombolok.
Bizony nagyon sokszor fáj az igazság,
A szemedbe mondva, azt gondolhatod, baromság.

Pedig hidd el, az szeret igazán téged,
Aki megmondja őszintén, mikor tévedsz.
Aki nem azt mondja, amit hallani akarsz,
Hanem figyelmeztet, mikor látja, hogy jön a kudarc.

Aki ellent mond, mert látja, hogy rossz felé mész,
És nem erősíti szemedben a hamis tündérkét.
Az szeret csak igazán és önzetlenül,
Aki a szemedbe mondja, amit gondol, töretlenül.

Testvérség, barátság, rokonság,
Az érdek nélküli szeretetben rejlik az igazság.
Mert aki őszintén és nyíltan kimondja, amit gondol,
Abban biztos lehetsz, hogy nem a féltékenység tombol.

FÉLŐ SZÍV

Ez az élet, csak játszik velem,
Nem enged szívemnek egy kis teret.
Élvezi, hogy a saját bőrömben félek,
Élvezi, hogy őrjítenek a miértek.?

Fülem hallja, de talán igazak e a szavak, Bonthatók-e az engem körülvevő falak.
Feléd fordulok ismét Istenem,
Mi a hazug, mi az igaz, mi az, amit hihetek.

Merjek-e hinni egyáltalán,
Lesz-e még megaláztatás.
Kell-e még sírnom úgy, hogy senki ne lássa,
Nem kell-e fizetnem ezért ismét nagy árat.

Az életem örökké félelemben élem,
Elég volt. A sötétből már nem kérek.
Tudom, hogy szép az élet, és látni akarom minden színét,
Holtomig akarom őrizni, az engem szeretők féltő szívét.

Tudom van, aki szeret engem, és mégis félek, Félek a csalódástól pedig tudom félni vétek.
Mond Uram, milyen játékot játszik velem az élet,
Miért van az, hogy attól is félek, hogy végre éljek.

LEHET ENGEM…

Lehet engem utálni,
Lehet engem szekálni,
Lehet engem lenézni,
Lehet engem alázni,
Lehet engem nem szeretni,
Lehet engem kinevetni,
Lehet engem semmibe venni,
Lehet engem eltemetni,
De egy sose leszek,
nem leszek közömbös neked.

Azért utálsz engem,
Mert én nem ajnározom a neved,
Mert nem adok Júdás csókot neked?
Mert csak magam adom,
És a szemedbe nem hazudok?
Mert Veled szembe nem álszenteskedem,
Mert nem hazudok szép szavakat neked?

De, amit adok, azt szívből adom,
Nem tudok más lenni, én ilyen vagyok.
Ami tőlem telik, azt megteszem,
De állkedélyű veled nem leszek.
Sokkal jobb, ha megmondom az igazat,
Mintha szemedbe hazudnék állhatatos szavakat.
Hisz te is ebből építkezel,
Így biztos, hogy jobb ember leszel.

SAJNÁLATRA NEM VÁGYOM

Sose volt felhőtlen az életem,
Akkor sem, mikor megvolt mindenem.
Voltak szomorú és voltak vidám napok,
De egy hajnal mindent átdolgozott.

Öntudatlan feküdtem a kórházi ágyon,
Azt hittem, hogy ez csak egy rossz álom.
A szemem mikor végre kinyitottam,
Nem bíztam a családomban.

Akkor még nem nagyon beszéltem,
De tudtam, kettétört életem.
Azt a hajnalt sokszor átkoztam,
Mikor véreztem ott az árokban.

És még mindig itt vagyok,
Büszkén viselem, mit az élet rám kiszabott.
Feldolgoztam-e, a történteket?,
Szerintem feldolgozni ezt nem is lehet.

Elfogadnak így, mert mást nem tehetnek,
Akik pedig nem, annak Ágyő, Viszlát:, mehettek.
Megszokni, beletörődni azt lehet,
De ez akkor is végig kíséri az életet.

TÉLI VERS

Lomhán ül a dér az ágakon,
a kicsi cipőket is megcsípte a lábakon.

Sötét és deres a hajnal is,
és ez így marad másnap reggel hajnalig.

A fű is kap hófehér hajat,
mert őt is belepi a dermesztő harmat.

A fákon dideregnek a lombok,
alattuk is fehérbe öltöztek a dombok.

A városka is didereg már,
érzi a tél jeges fogát.

Belepi a házak oldalát,
az ablakokon hideg táncot jár.

A kerék csúszik az utakon,
a jég nyomot hagy a lábakon.

Didereg a sok jó ember,
a tél szájukra csókot lehel.

Tél angyala mond, miért játszol,
hisz Te a hidegben sose fázol.
A napnak fényét átveszi az este,
a sötétben világít a holdnak fényes teste.

Újra eljön a hajnal,
és ellepi a világot hideg hófehér hajjal.

NEM ADOM FEL

Ember vagyok, nem nagyok a vágyaim,
De nekem is, mint másnak, vannak nagy álmaim.
Van egy célom, mit el akarok érni,
Eme cél nem nagy, csak teljes életet akarok élni.

Ember vagyok. Az élet a tanító mesterem,
Az életért, minden nap meg kell küzdenem.
Meg akarom mutatni az embereknek,
Hogy bármi elérhető, ha azért tesznek.

Ember vagyok. Van saját akaratom,
Elérem a célom minden áron.
Nem mondom, hogy nem vagyok rá képes,
Bár apró vagyok a világ nagyjaihoz képest.

Ember vagyok. Meg tanultam küzdeni,
A kudarcaimat kell nekem most legyőzni.
Nézhet rám ferde szemmel az egész világ,
Úgy is felállok, ha sok az, ki engem gyaláz.

Ember vagyok, küzdök, amíg küzdhetek,
Küzdök, ahogy a világ nagyjai küzdöttek.
Küzdeni kell az álmainkért, a céljainkért,
Tudom, hogy elérhetem azt, amit más is elért.

Időjárás IngyenTV Képeslapok
Az oldal születésének időpontja: "2017 december" A verseimet másolhatod, de írd alá a nevemet!