Verseim, balesetem, és amit szeretnék...


Verseim 2012


ÚGY DÖNTÖTTEM, HOGY KÖZZÉ TESZEM A VERSEIMET. RÉGIEKET, ÚJAKAT EGYARÁNT... VERSEIM LEGNAGYOBB RÉSZE 1-2 KIVÉTELÉVEL EGY KÉPZELETBELI ESEMÉNYEN (vagy képzeletbeli személyhez szól) ALAPSZIK
Továbbá...
"Kérlek, ha megtetszik egy vers, és elviszed, írd alá a nevemet..."

ÉN, ÉN VAGYOK...

Ott voltál, mikor megláttam a napot,
Te voltál az, aki, mikor nekem fájt, szüntelen siratott?
Ott voltál, mikor végre lábra áltam,
Te voltál ki megvígasztalt, mikor hiába vártam?

Júdás csókja olyan, hogy adok, de mégsem,
Hamis! Ilyet én soha nem kértem.
Egyedüli tanítómester, maga az élet,
De neked sose leszek elég jó. Én ettől félek.

Jézus mondta: Uram bocsáss meg nekik, nem tudják mit tesznek,
De én nem vagyok mindenhetó, és az az egy sose leszek.
Ember voltam, és ember is maradtam,
Derékba törtek, de mégis talpra állva maradtam.

Úrnak báránya minden ember itt a földön,
Csak Neki áll jogában, hogy bárki felett pálcát törjön.
Nem könnyű minden napot úgy kezdeni,
Hogy tested, lelked, az élet lassan megeszi.

Minden nap egy küzdelem,
Egy nagy és sötét mély verem.
És mégis áldást kérek én neked,
Mert nem tudod, hogy mit teszel.

ADSZ...

Közel állsz hozzám, közelebb, mint bárki más,
Kell neked is, hogy életembe bele láss.
Sokat adtál már, tudom rád számíthatok,
Remélem eljön az idő, hogy neked én adhatok.

Most előttem fekszel, látom barna szemed,
Nyugodt vagy, bár életed nehéz lehet.
Valami mégis csillan a szemedben,
Mert tudod, több élet van a te kezedben.

E barna szempár lassan elfárad,
Behunyod, és nem látom az álmodat.
Bár tudom, hamarosan én is tudok adni,
De félek, hogy lesz e merszed elfogadni.

Alszol, és én csak nézlek téged,
Ne félj álmodban, csak erre kérlek.
Szeretlek, de tudom, most fáradt vagy,
És hiszem, az erő téged soha el nem hagy.

Nemsokára eljön az idő, hogy nem kell annyitt küzdened,
Nemsokára itt van, hogy boldogabb lehet élheted.
És még mindig szeretlek téged,
Fogadd el, hogy jobb lesz majd a léted. B. Zsuzsinak

VINCENT VAN GOGH...

Mikor megszülettem, nem gondolták volna,
Hogy leszek valaki, s nevem nem hullik a porba.

Családom szegény, testvérem öt volt,
És támogatni, csak Theo testvérem tudott.

Családom szerette a művészetet,
Három nagybátyám is, művészettel kereskedett.

Tanulmányimat, falusi iskolában kezdtem,
De csak egy nevelőtől tanult meg jól rajzolni kezem.

Édesapám lelkipásztor volt, vele összekülönböztem,
Hiába állították ki műveim, a rajzolástól mégis el ment a kedvem.

Évek múltán, egy unokatestvérem unszolására, kézbe vettem a ceruzás és ecsetet,
És Theo segítségével berendeztem egy műtermet.

Elvonulva tanultam a festészet hagyományait,
És tetszettek a Japán metszetek, ezért páran papíron lettek lakótársaim.

Szerencsétlen szerelem miatt elhagyott családom,
Theo maradt egyedül. A vele való levelezésekből tudjátok életem és halálom.

ROSSZ ÁLOM...

Szörnyű álmom volt azéjjel,
Eljött hozzám és nagyon féltem.
Csak nevetett rajtam, és azt mondta,
Te egy senki vagy, és menj innen a pokolba.

Aztán, amikor felébredtem,
A lelkemben ürességet éreztem .
Utcára érve körülnéztem rajtam ki nevet,
Az, az érzésem támadt, engem senki nem szeret.

Lehet mégis igaza volt, az álomnak,
Senki voltam, az is vagyok? Talán hinni kéne az álmoknak.
Testemmel együtt, mindenem elveszik,
Nem lesz többé, ki rám emlékezik.

Haggyam magam, vagy mutassam meg ki is vagyok,
Tudassam az álommal, hogy elérem, amit akarok?.
Megbotlom felállok, de akkor is tovább megyek,
Mert az élet hajt, hogy valaki én is legyek.

És már nem félek, mert tettem magamért valamit,
Ez az álom engem tovább már nem sanyarít.
Most már Te jössz, ne engedd, hogy elnyomjanak,
A rossz álmok bármit is mondanak.

ANYA VAGYOK...

Mikor fogantatok,
Boldogságban úsztam,
Azt hittem álmodok.

Ahogy egyre nőttetek,
Amit tudtam, megadtam,
És nem vártam semmit tőletek.

Sok volt a gyötrelem, min átmentem,
De tudom, hogy értetek mindent megtettem
. Megtettem mindent, mi erőmből tellett,
Még akkor is, ha ezért alázkodnom kellett.

Mit gyerekkoromban nem kaptam,
Próbálom nektek megadni,de nem tudom, hogy kezdjem,
Nem tudom merre van az út,
Nem tudom merre forduljak.

Kérlek benneteket, segítsetek anyának,
Hogy tudjam mit adjak,
Mutassátok az utat, gyerekeim mit várnának.

Egyedül nagyon nehéz bármit is tenni,
...Anya leszek halálomig...
Higgyétek el, mindig jó anya akartam lenni.

ÁRULD EL...

Egy éve már, hogy ismerlek Téged,
Egy éve már, hogy őrzöm minden lépted.
Egy éve, hogy belenéztem szép barna szemedbe,
Egy éve van szíved általam, imádásig szeretve.

Félek attól, hogy Nélküled teljesen elveszek,
Tudom azt, hogy csak Veled élhetek.
Szívedre szívem nem véletlenül talált rá,
És most, nem tud Nélküled élni már.

Ó mond, miért ilyen kegyetlen a világ,
Miért kell távol lenni attól, kit szívünk imád.
Mit tegyek, hogy tudd, csak Te kellesz,
Kérlek érezd, hogy szívem szereti a Te szíved.

Megöl a féltékenység, hogy szíved másé már,
Félek a gondolattól, hogy Téged más is vár.
Tudni szeretném, hogy érdemes-e szeretnem Téged,
Vagy tűnjek el az életedből, tűnjek el végleg.

Egyszer talán majd megtudhatok mindent,
Mindent, mi Téged éltet, és mi ad Neked hitet.
Egy éve, hogy bele néztem szép barna szemedbe,
Egy éve már, hogy őrizem minden léptedet.

B.ZSUZSINAK...

Amikor megláttalak Téged,
Akkor már rögtön tudtam, végem.
Amikor először belenéztem szemedbe,
Nem jutott semmi az eszembe.

Amikor pedig megérintettél,
Már akkor, magadévá tettél.
Veled teljesült minden vágyam,
Ugye Te vagy az, akire mindig vártam.

Megöleltelek, eggyé forrt a testünk,
Mindketten tudtuk, hogy ezért kell éljünk.
Egymásban, egymással örökre,
Ámor ében fájához kötözve.

Ajkad nedve csillog az ajkamon,
Mindig csókolj, én azt akarom.
Csókolom a szemedet, vadul csókolom a szád,
Ha tudnék, már most rohannék Hozzád.

Szavakra most nincs is szükség,
Ámulva, némán nézem szemed tükrét.
Te vagy az életem, Te vagy az angyalom,
És én szeretlek Téged nagyon, Nagyon.

BARÁTSÁG...

A barátságnak az a melegágya,
Ha megbízol egy jó barátban.
A barátság, csak akkor melenget,
Ha kitárod teljesen lelkedet.

Lelkedbe sok palántát ültethetsz,
De nem mind lesz az, mit kikeltetsz.
A palánta táptalaja a feltétlen bizalom,
Így nem mind fog kikelni, én ezt jól tudom.

Egyik palánta a türelem, a megértés,
A tiszta és őszinte féltés.
A másik a figyelem és a gyengédség,
Az igaz, tisztaszívű emberség.

Eső hull rá, majd rásüt a nap,
Ettől pedig újra erőre kap.
Sose hervad a barátságnak virága,
S minden ember irigykedve csodálja.

Ne csak akkor fordulj barátodhoz,
Mikor más utat nem találsz az alázathoz.
Becsüld meg barátodat, mert ő olyan virág,
Amit, ha szeretet öntöz, kinyílik az egész világ.

EGY ESTE...

Ez az este legyen csak a miénk,
Ne legyen senki, ki felettünk ítél.
Ne legyünk lent a sötét mélyben,
Csak egymás mellett kéz a kézben.

Sétáljunk a sötét nyári estén,
És élvezzük a szellő finom hűsét.
Merjünk egyek lenni, merjünk szeretni,
Merjünk egymás szemébe boldogan nevetni.

A szellő lágyan füledbe súgja, Szeretlek,
Amíg élünk, én Téged soha nem feledlek.
Miénk az este, ne engedj ide senkit,
Csakis így lesz szép, forró, meghitt.

Az is Te leszel, kinek súgom holnap,
Neked adom a szívem tessék itt van fogjad.
A nevedet elárultam a csillagoknak,
És estétől, csak Neked ragyognak.

Te vagy, kiben vakon megbízom,
Akkor is, ha ezt mindig cáfolom.
Neked adtam egész életemet,
Kérlek sose engedd el a két kezemet.

ÉHSÉG...

Éhezem... Éhezem, ezért eszem.
Nem tudom, hogy amit gyomrom bír,
Bírja e a szemem.

Nyisd ki jól a füled te is hallod?,
Vagy neked az éhségtől nem pírlik az arcod?
Ki kopog az ajtón, kik akarnak bejönni,
Talán értem jönnek, és engem akarnak elvinni?

Elvisznek egy olyan helyre,
Ahol a gyomor, már nagyon meg van telve.
Az éhségtől a fülem cseng, szemem káprázik,
De mire éhezem, az én testem, mire is vágyik.?

Talán egy jó szóra, mi lelkemig hatol,
Szeretve és erősen jól belém karol.
Talán egy testre, minek látványával jól lakom,
Talán csak az íz az, mit olyan nagyon akarok.

Vagy csak a barázda íze az, mi fogva tart,
És bimbóimat csiklandva, engem előre hajt.
Vagy tényleg másra vágyom,
Nem tudom, de elveszem, amit látok.

Éhes vagyok, éhes vagyok nagyon,
Elmém tudja, de már nem bírja a tagom.
Csak a képzelet játéka ez, ki tudja megmondani?,
Szabad e...
ELMÚLÁS...

Amikor megrémülök, nagyot sóhajtok,
Látok e egy szebb, egy új világot.
Magányosan és csöndben félek,
Vajon ez csak egy rossz álom vagy tényleg élek.

Sokszor gyötört fájdalom, marta a testem,
Olyankor nem láttam fényt, hiába is lestem.
Nem vigasztalt napsütés, se csillagos ég,
Olyan volt nekem, mint ártatlannak a villamos szék.

Oldozz fel engem hajnal, oldozz fel kérlek,
A sötétségből és fájdalomból én nem kérek.
Űzött vad vagyok saját lelkemben,
Csak hálni vagyok már saját testemben.

Az Úr angyalát láttam, rám mosolygott,
Nem féltem tőle, mert az Úr neve áldott.
Fájdalom nélkül zsugorodik már a testem,
Fájt az élet, fájt addig, amíg éltem.

Lent vagyok, nekem már nem fáj semmi,
Odaátról, lehet többet tudok tenni.
Óvom lépted, és azt akarom, hogy mindig mosolyogj,
Nem fáj semmi, én itt már boldog vagyok.

ELVESZTETTEM...

Elvesztettem, és gondolatom máson se jár,
Mikor fogok én megint élni már.
Tudom neked nem nagy dolopg, neked van,
Irigykedve nézlek, mert amit te tudsz, hajdan én is tudtam.

Egy hajnalon kezdődött minden,
Pár perc volt csupán, és ketté tört éltem.
Sokáig egy más világon jártam,
Ahol csend volt, és oly sok szépet láttam.

Szemem kinyitom, és körülöttem állnak sokan,
Senkit nem ismerek, pedig a szeretteim voltak.
Szemük könnyben, hozzám érni nem mernek,
És mindenben a kedvemre tesznek.

Szemeim nekem is könnyben, mert nagyon fáj,
Az idő kerekét nem tudom visszaforgatni már.
Próbálok úgy élni, mint amikor még volt,
Néha megy, de néha, még felkelni is gond.

Igen elvesztettem, de nem adom fel soha,
Mert az élet tanított, hiába fájt sokat.
Végtagjaim rövidebbek, de még itt vagyok és élek,
Ember vagyok, egy csupa szív, érző lélek.

ÉRINTÉS...

Megérintettél. Tudod a szentség minket lát,
Add tudtomra, ha Téged valami bánt.
Mond el, hogy mitől könnyes a szemed,
Hidd el, én mindig itt leszek Veled.

Szólj hozzám, nyisd ki a szíved,
Én nem bíztam sokáig, de benned hiszek.
Iszom minden szavad, mi megrészegít,
A hiányod mindig fáj, és belémhasít.

Ketten repüljünk a csillagos égen,
Itt vagy nekem, többé már nem kell félnem.
Áldom az eszem, mikor Neked először írtam,
Mindig Rád vártam, másokban ezért nem bíztam.

Szeretlek Magadért, szeretlek azért, aki vagyok melletted,
És most ezt a lépést Miértünk kell megtennem.
Elfáradtam, egyedül már nem bírnék harcolni,
Kell egy társ, aki szeret és akit nem lehet megunni.

Csak magam adhatom, és nem ígérhetek egyebet,
Tisztellek, Szeretlek ezért megkérem a kezedet.
Forr a vérem, szívem kalapál, és ez mind az arcomra kiül,
Egyetlen szonnyám mond, hozzám jössz feleségül?

ERŐ...

Mikor már nincs, hirtelen fontos lesz,
Feladod, mert az élet veled csak rosszat tesz.
Mikor még meg volt, hallgatnod kellett volna,
Csendben lenni, tartogatni napról, napra.

Nem lett volna szabad elengedned,
Egy pillanat volt csupán, már csak emlegeted.
De egy napon már ismét lesz valóság,
S az erőről, már nem azt gondolod, hogy baromság.

Izzadsz, szemed könnyes lesz, de sikerül,
Az erő végül ereidbe bekerül.
Mosoly pihen majd meg ajkadon,
És azt fogod mondani, hogy igen én jól vagyok.

Isten látta, hogy bánat ült meg arcodon,
És úgy döntött, hogy segít a te bajodon.
Szívedbe költözött, erőt öntve így beléd,
Fogd hát meg Isten, féltő két kezét.

Bízzál, mert csak így tartod meg őt,
A benned levő, a beléd költöző erőt.
Legyél becsületes, ha a világ nem is az veled,
Hisz hiszel és bízol, mert az erő ismét benned.

Mosolyogj hát, mert amit megtanultam, te is megtanulod,
Hogy mit is ér az, ami benned van, majd meg tudod.
De addig amíg elérsz odáig, én azt mondom,
Kérem Istent, hogy téged a tenyerén hordozzon.

FÁJDALOM...

Fáj a levegő néha és mégis szeretek élni,
Úgy érzem, hogy én ezt már nem fogom bírni.
Fáj a létezés, mert tudom...az éhezés máshol nagy,
A has hiába üres, ételt mégsem kap.

Ott hamar fáradnak,... mert reménytelen minden,
Miattuk fáj nagyon az én szívem.
Kis ember vagyok, és ilyenkor tehetetlen,
Tudom hogy a nincs milyen. Nem felejtettem.

Ez a nyumorult élet olyan átkozott,
Hogy annak nincs, aki annyi mindent áldozott.
Az, ki mindent vesztett, nincs mit vesztenie már,
A lelkét is adná, hogy a létben ne legyen határ.

Nincs jogom levegőt venni, míg más attól fél,
Lesz-e holnap, kinyitja-e a szemét még.
Élet ez, vagy a nyomor lesz a hóhér,
Ami elől futhatsz, de...úgyis utól ér.

Fáj a levegő, de mégis szeretek élni,
A sorsunk elől nem lehet futni.
Keresd a reményt, és porold le újra,
Hidd el nem csak Te vagy, kinek nehéz az útja.

GONDOLD ÁT...

Megbocsájtok én Neked,
Bár ellenem éned, nem vétkezett.
De a világnak meg nem bocsájtok,
Mert bántott Téged, és megalázott.

Rázd meg magad, rázd le a szennyet,
Megtisztulva látod, Isten Téged is szeret.
Nem az számít, hogy ki, mikor, és mit mond,
Csupán az, amit a szíved belül hord.

Angyalkám, az Angyalok Neked is segítenek,
Csak hagyd, hogy Belőled erőt merítsenek.
Nem mondhatod, hogy elég. Nem kell nekem,
Te nem zárhatod ki a lelkedet.

Tudom meggyötört az élet nagyon Téged,
Hogy feladod egyszer, ettől nagyon félek.
Kegyetlen az élet. És nem tudjuk miért, de olykor szemét,
Ezért kérlek fogd meg, a Feléd nyúló segítség kezét.

b
Véletlenek nem hiszem, hogy vannak,
Ezért fogadd el kérlek, ha adnak.
Nem mindenki kész akarva vétkes,
Egy fán, nem az összes alma férges.

Kinek ártottál akkor a legnagyobbat,
Mikor szívedben a fényt lekapcsoltad?
Te is tudod, hogy nem magadnak,
Csak nekünk, kik utánad itt maradnak.

KINŐTT RUHÁK...

Kinőtt ruhák, Mik lomhán lógnak a szekrényben.
Azok a ruhák, miknek egykor oly nagyon örültem.
Most rágja őket, az idő sötét foga.
És van még ember, kinek ilyen se jutott soha.

Kinőtt ruhák, mik a szekrényben vannak hajtogatva.
Fáradtak azok a ruhák.
Talán nem is voltak mosva soha.
Bár az élet áztatta őket, én már mégsem vehetem fel többet.
Ezek, mik beszívták bőröm illatát, talán, velem járták az iskolát.

Ilyen gonosz az élet.
Így alázza a dolgos szegény népet.
Azt mondják, hogy odafönn minden jobb lesz, De mi most élünk!
És annak ki szegény, a morzsa és a kinőtt ruha is kellhet.

Hova fajult a világ?
Miért kell embereknek olyannak lenni, kiknek csak kinőtt ruhára telik?
Megmondom!
Mert ez a világ olyan mocsok, hogy pénz szül pénzt.
A szegény neve pedig az, hogy én inkább kussolok.

MERRE VISZ AZ ÚT...

Végtelen az utam, végtelen a veszély,
Talán sok a rossz, talán nincs bennem elég erény.
Csak a közömbösség visz előre engemet,
Csak gyűlölet van, és nincs már szeretet.

Gyáva voltam, féltem, meghátráltam,
A halálra ezért fittyet hánytam.
Nem a halál az, amitől nagyon féltem,
Hanem, hogy fáj majd annak, aki szeret engem.

Bocsáss meg nekem halál angyala,
De én nem megyek Te Veled sehova.
Felveszem a harcot, küzdök, míg erőm tart,
Száműzöm életemből a kínt és a bajt.

Nem vallom Neked, hogy nem élek,
De azt bizton tudom, hogy Tőled nem félek.
Bátorság kell ahhoz, hogy éljen az ember,
Nem én leszek az, ki élni nem mer.

Nem vagyok hitvány alak, bár életem néha szürke,
Aki ismer tudja, hogy már sok dolgot türtem.
Nem engedem, hogy a fejem porba hulljon,
Nem engedem, hogy életem ismét kudarcba jusson.

MERT...

Mert, reggel felkel a nap,
Mert, a jó mindig ajándékot kap.
Mert, aki rossz, az nem lehet jó,
Kár is belé minden jó szó.

Mert, nappal, nagyon világos van,
Mert, ki fukar, az senkinek nem ad.
Mert, aki ad, az jó ember,
Este fekszik, és reggel kel.

Mert, este veres az ég alja,
Mert, aki kapja, az nem marja.
Mert, ki állandóan viaskodik,
Az a jóról, mindig csak álmodozik.

Mert, éjjel csillagos az ég,
Mert, akkor sötét és nem kék.
Mert, a csillagok fényesen ragyognak,
Ők azok, kik sohase nyugodnak.

Mert hajnalban hangos a kakas szó,
Mert a fiatalságod is múlandó.
Mert, a legfényesebb csillag Te vagy nekem,
Azt akarom, hogy örökké Te légy velem.

MI LEGYEK...

Én lehetnék Neked a magányod,
Én lehetnék a sas, ha szíved nem találod.
Legyek én a mindened, ha már nincs benned semmi,
Legyek én Neked a hang, mi hangod felemeli.

Én lehetnék az öröm, ha szomorú vagy,
Én lehetnék az, ki soha el nem hagy.
Legyek én a Te örömkönnyed,
Legyek én, ki, ha fázol, takarja tested.

Én lehetnék Neked az élet, ha mindentől elment a kedved,
Én lehetnék a mankód, ha elfárad a tested.
Legyek én, ki törli könnyed, hogyha sírsz,
Legyek én, kit Te imádni bírsz.

Én lehetnék fortuna, ha ő Téged elhagy,
Én lehetnék a víz, mi oltja a szomjad.
Legyek én Neked világos, ha már minden sötét,
Legyek én a kéz, mi védőn fonódik köréd.v

Én leszek a magányod, ha úgy akarod,
Én leszek mindened, ha ezt választod.
Én leszek a házad, mi menedék Neked,
Én leszek mindened, csak legyek végre Veled.

MILYEN...

Milyen ez az élet, hogy csak játszik velem,
Miért nem enged a szívemnek egy kis teret.
Élvezi, hogy a saját bőrömben félek,
Élvezi, hogy őrjítenek a miértek.?

Fülem hallja, de talán igazak e a szavak,
Bonthatók-e az engem körülvevő falak.
Feléd fordulok ismét Istenem,
Mi a hazúg, mi az igaz, mi az, amit hihetek.

Merjek-e hinni egyáltalán,
Lesz-e még aláztatás.
Kell-e még sírnom úgy, hogy senki ne lássa,
Nem kell-e fizetnem ezért ismét nagy árat.

Milyen lesz az életem, ha örökké félelemben élek,
Elég volt! A sötétségből én már nem kérek.
Tudom, hogy szép az élet, és látni akarom minden színét,
Holtomig akarom őrízni, az engem szeretők féltő szívét.

Tudom van, aki szeret engem, és ettől mégis félek,
Félek a csalódástól pedig szeret és tudom félni vétek.
Mond Uram, milyen játékot játszik velem az élet,
Miért van az, hogy attól is félek, hogy végre éljek.

NEM...

Nem tudom, az élettől mit várhatok,
Mégis, mikor elesek, újra felállok.
A buktatók, csak megerősítenek,
És mégis mindig megőrjítenek.

Egyre többen gondolják, hogy szart se érek,
Köszönöm szépen, de én ebből nem kérek.
Igaz, szarból nem lehet várat építeni,
De ember vagyok, kéretik nem elfelejteni.

Te se tudhatod mit tár eléd a holnap,
Lehet Neked se lesz az más, csak egy zord nap.
Mikor az élet meggyötör, Te fogod úgy érezni,
Jobb lett volna talán ott helyben elvérezni.

Minden egyes percben azt fogod majd kérdezni,
Olyan rossz voltál, aki a jót nem érdemli?
Akkor tudod meg igazán, hogy mi az, ami fáj,
Mikor egyedül vagy, és gyötör a bús magány.

Tudd meg, egyáltalán nem vagyok szar ember,
Nem vagyok olyan, aki az igazáért kiállni nem mer.
Ne felejtsd el mit mondtál, mikor az élet engem igazol,
Könyörögve kérlek, tanulj végre a hibádból.

NICK VUJICIC

Áldás minden nap, mikor ébredek,
Áldás, mert tudom, hogy élhetek.
Áldás, pedig minden napom küzdelem,
És mégis köszönöm, az életem.

Nem sajnálat az, mire vágyom én,
Csupán, hogy lássák, mindenkor van remény.
Minden rosszban ott lapul valami jó,
Bár néha nekem is el kel a szó, ami jó .

Kezek és lábak nélkül születtem,
Százszor kérdeztem, az Úr miért tette ezt velem.
Nekem miért nem adott, mit másnak igen,
Mondd Uram, miért lettem én ilyen.

Szívembe költözött és azt mondta,
Mindenkinek meg van a maga útja.
Hidd el, születéseddel nem büntetlek Téged,
És segítem az utad, míg a szívedben élek.

Mutasd meg a világnak,a földön minden embernek,
Te nem győzettetsz le próbák által, mit Rád mértem.
Mondd el nekik:
Kezek és lábak nélkül születtem, de itt vagyok,
Merítsetek belőlem erőt, mert adok, amíg adhatok.

Mondd el!:
Atyánk nem azért küldi ránk a szenvedést,
Hogy menekülj, s ne legyen mivel szembenézz.
Azért vagyok itt, hogy lásd örülök az életnek,
Akkor is, ha az emberek ellenem sokszor vétkeznek...

NŐNAPRA...

Szebb, mint a legszebb rózsa,
Igazi gyógyírt tesz a balsorsra.
Talán tőle jut előbbre a férfi,
Most már tudjuk, nem kell tőlük oly nagyon félni.

Nem mutatja ki, mit ér ő valóban,
De mikor fáradtan hazaérsz, ő vár téged az ajtóban.
Leveti a ruhádat, édesen becézget,
A NŐ az, ki erre megérett.

Aki megérdemli, olyan NŐt választhat,
Kit szerethet, s kiért mindent fel áldozhat.
Mert tudja, a NŐtől mindent vissza fog kapni,
Ezért jó a szíved neki odaadni.

Csábító a mosolya, igéző a pillantása,
A férfi szívre, ez van nagy hatással.
Ezért is tisztelni, és becsülni kell őt,
Ki bordából teremtetett, a gyönyörű, az igazi NŐt.

Március nyolcadika jeles nap a naptárban,
Szebb napot egy férfi, keresve sem találhat.
Éppen ezért Szépségességes ... a mai napon,
A NŐnap számodra legyen boldog!, én ezt kívánom!

BOLDOG NŐNAPOT KÍVÁNOK!!!
ROM (ember)


Réges-régen jöttünk el Indiából,
A romáknak őshazájából.
Európába vándoroltunk,
Hosszú és nehéz volt az utunk.

Minket a világ népe, mind máshogy nevez,
Van, aki elismer és van, aki megvet.
A roma szó, nem egyenlő az alja néppel,
Mégis sokan illetnek minket ezzel a névvel.

Pedig van sok olyan nem roma ember,
Ki aljább, mint a roma, és nem illetik ezzel.
Minden népnek meg van a fekete báránya,
Ő népének nem válik hasznára, csak kárára.

Több az olyan roma ember,
Ki porontyából, jó embert nevel.
Aki ápolt és nem veti a munkát,
Jóra való és félti az ő múltját.

Káló, roma, cigány...emberek,
Ne szégyelljétek a népetek.
Azért, hogy elismerjenek, magunknak kell tennünk,
Becsülettel dolgozunk, és áldani fogják a nevünk.

ROMASÁG ITTHON...

Kisebbség vagyunk,
De mégis nagyok.
Tőlünk vagy félnek, vagy megvetnek,
De olyan is van, ki élve temetne.

Mindannyian porból lettünk,
Nekünk nagyot kell tennünk.
Ahhoz hogy megismerjék nevünk,
Ahhoz, hogy elismertek legyünk.

Hontalan legyek saját hazámban,
Mert nincs anyaföld, miben megvetettem lábam?
b
Kisebbségben a legnagyobbak, a nagyok közt kisebbség,
Vegyétek már észre, a gyűlöletből most már elég.

Minden bőr szín más, da a vér színe ugyanaz,
Anyánk nekünk is sír, ha átkozzák az utunkat.
Romungró, Gáborok, Oláh, Szintók vagy Beások,
Emberek mind, és nem süt átkot reátok.

Egymás mellett élünk, nekünk is piros a vérünk,
Nekünk is fáj, ha átkozzák a népünk.
Tartsunk össze testvérek.
Mindent elérhetünk, ezért küzd az én vérem.

TE...

Te...Te...Te, vagy Te,
Szerethetsz-e engemet?
Látod igazából lelkemet,
Ismered kicsit is a testemet?

Itélkezhetünk-e egymás felett,
Bitóra küldhetünk-e néhány fejet.
Egy levegőt szívunk. Te is, én is,
Rosszabb vagy nálam. Sokan ezt gondolják mégis.

Nem tagadhatod, hogy anya szült Téged is,
Mikor megsebzed magad, piros a véred Neked is.
Mondhatod, hogy rosszabb vagyok Nálad,
Mégis, ha nincs hol laknod, odaadom a házam.

Miért akarod bántani a másikat?,
Miért akarod elvenni vagyonukat?.
Miért nem tudsz ítélet nélkül élni,
Miért kell a másiknak minduntalan félni?.

Fekete, fehér, zsidó, vagy roma,
Mindenkit egyformán ver Isten ostora.
A megsebzett test mindenkinek egyformán fáj,
Neked is ugyanúgy, Te se vagy más.

VÁLTOZÁS...

Nagy lett a változás, már nem az vagyok, aki voltam,
Kik engem bántottak, nagyon sokan voltak.
Nem vagyok Isten, de megbocsájtok azoknak,
Kik hátba szúrtak, és a földbe tapostak.

Sajnos kegyetlen és igazságtalan a világ,
És azt, ki lent van, azt megtapossák.
Felejtették, hogy ők is voltak lent a porban,
És segítettek mindnek szépen sorban.

Milyen az, mikor Rád se néznek többé,
Mert azt gondolják, lelked az ördögé.
Rád fognak dolgokat, mik valójában ők maguk,
Csak, hogy meneküljenek, és becsukják előtted a kaput.

Elveszel a süllyesztőben, ha Te magad feladod,
És többé nem látod meg a fényes napot.
Elfelejted milyen fent, és milyen szép a világ,
Magadnak hiszed majd, az összes elkövetett hibát.

Azt, hogy boldog vagy, sokkal könnyebb mondani,
Mint vállalni a rosszat, mintha nem érdekelne semmi.
De valami csak lesz Veled is, kit lenyomtak a porba,
Bűnéért mindenki lakolni fog egymás után sorban.

Időjárás IngyenTV Képeslapok
Az oldal születésének időpontja: "2017 december" A verseimet másolhatod, de írd alá a nevemet!