Pár szó rólam
beri

A balesetem óta, illetve azóta, mióta felébredtem a kómából, sokkal empatikusabb lettem. Sokkal jobban magaménak érzem a hozzám hasonló cipőben járó emberek helyzetét. Az utcára taszítottak életét. Hiszen sose lehetünk biztosak abban, hogy mi nem kerülünk utcára. Amíg a Pető Intézetben dolgoztam, láttam "életeket", hátrányos helyzetű gyerekeket, akiknek a szüleik vagy csak az egyik szülője teljesen el volt, van keseredve, mert felmondták az albérletüket, és nem tudják hogyan tovább... Sajnos ilyen világot élünk, kihalt az empátia az emberekből?...
Mennyi, de mennyi családot, gyermekes családot, kisgyermekes családot raktak már utcára önhibájukon kívül, ilyen vagy olyan ürüggyel.
GONDOLJUNK BELE!
Ha csak minden harmadik ember 100 Ft-tal segítene az ilyen családokon, nem lennének az utcán. Nem vennék el tőlük a gyerekeiket!
Mielőtt megkérdeznéd, igen! Sokat segítettem már, így rokkantan is. Sokszor saját magamat bajba keverve, mert tudom, hogy milyen szar és megalázó a nincs!!!
100 Ft nem nagy pénz, de sok kicsi sokra megy! Nagyon sokra! És, ha ezzel tudunk segíteni másokon, miért ne tennénk meg?!


1974 elején születtem. Roma édesapa ( Aki már sajnos nincs köztünk, nyugodjon békében! ), és magyar édesanya első szülött gyerekeként. A híresztelések ellenére, nem voltam szoknyabolond! Épp ellenkezőlg. Nagyon "Féltem" a lányoktól, és "féltem" majdnem mindentől...
Szóval a gyerekkoromról elég annyit tudni, hogy nem volt felhőtlen.
Persze, sokszor magamnak okoztam a problémákat, mert tettem olyan dolgokat, amiket nem kellett volna, amikre NEM VAGYOK BÜSZKE, de hát Istenem... Az a gyerek, amelyik nem eleven, az nem is egészséges. Én pedig valljuk be, egészséges voltam! Olykor nagyon is az.
Azért, szerettem gyerek lenni, és nem, mellesleg, nem kellett azon törni a fejünket, hogy miből is fogunk megélni... Akkoriban még csak attól kellett félnünk, hogy a szüleink nehogy rájöjjenek valamelyik fa.szságunkra, mert akkor aztán ...
Később, mikor végre megszereztem a szakmunkás bizonyítványomat, azt hittem megváltom a világot, hisz nagyon szép szakmát sikerült szereznem. És megváltottam?
A fenét...
Elkezdtem dolgozni, de mint akkoriban a fiatalok általában, amit megkerestem, el is vertem hétvégenként a diszkókban. Rossz felé vettem az irányt, mert húsz és fél évesen... (a további történet a balasetem menüpontban olvasható)

Hiányzik a jobb kézfejem, + hiányzik mindkét lábam térd alatt. Van mikor elektromos kerekesszékkel, van mikor művégtagokkal közlekedem. Végtaghiányos lettem.
Gondoljon rólam bárki, bármit, ezt a dolgot nem szégyellem! Nem szégyellem, hisz olyan dolgot éltem túl, amibe két erejében teljes férfi belehalt volna (orvosok mondták) és mégis itt vagyok, élek, mert élni akarok, és pénzt akarok keresni. Nem a fényűző élethez, csupán ahhoz, hogy ne a szüleimnek kelljen eltartani majd' negyvenegynéhány évesen, (már így is erejükön felül teljesítenek, amiért hálás vagyok Nekik) hanem a saját lábamra álhassak végre!
"Már rég nekem kéne eltartanom őket, és tudjátok milyen szar és nyomasztó érzés, hogy nem tudom ezt megtenni, mert közbejött ez a baleset. Ami nem csak végtaghiányt okozott, de lelkileg is megvisel elég rendesen!"
Szóval idáig nem sikerült a "lábamra állni", mert egyáltalán nem könnyítik meg a dolgomat!, de nem adom fel mert tudom, hogy egyszer kisüt a nap felettem!

Száz szónak is egy a vége.
Nem adom fel!!!

Az vesse rám az első követ, aki egy ilyen baleset után, nem próbálna meg mindent, de mindent annak érdekében, hogy életben maradjon, és talpra álljon végre! Koldulni az aluljárókban nem fogok, de más eshetőséget meg kell fontolnom...

ÉS MÉG VALAMI...

Tízenévesen nagyon bolond voltam. Makacs, önfejű, de ugyanakkor sajnos, nagyon befolyásolható. Nem szeretném megmondani, hogy ki, hogyan viselkedjen, mert tulajdonképp egy nevesincs emberke vagyok. Sokak számára teljesen ismeretlen. Nem voltam, nem vagyok, és nem is leszek sose példakép.
Miden ember a saját sorsának a kovácsa, és ebből a szemszögből, mindenki úgy viselkedik, ahogy az számára megfelelő. Aki rossz felé veszi az irányt, az előbb-utóbb megbűnhődik. Pl: Mint én is...
Aki az ellennkező irányba indul el, annak előbb-utóbb jobbra fordul a sorsa, és ha nem is ragyogni, de fel fog fényleni a csillaga, hiszen a sorsunkat senki más nem irányítja, csupán mi magunk. Mi vagyunk azok, akik a saját sorsukat a kezükbe veszik.
Egy dolgot viszont tanulhattok tőlem és követhetitek a példámat.
Legyetek kitartóak!
Higgyétek el, ha bármire is vinni akarjátok az életben, a kitartás elengedhetetlen!

Ha az első buktatónál feladjátok, akkor nem viszitek sokra az életben. És ez érvényes a tanulásra, a munkára, a mindennapokra, de érvényes bármire!

NE A SAJÁT KÁROTOKON TANULJATOK!, OKULJATOK A HIBÁMBÓL!!!